RTL Klub Reggeli - békamentéssel

Az elmúlt 24 év munkájának köszönhetően a békamentés a hazai közbeszédnek is része lett, alig van, aki ne hallott volna erről a tevékenységről, amit mi kezdtünk el Magyarországon. Az idei év több szempontból is az összegzés éve, ezért is fogadtuk el örömmel az RTL Klub felkérését.

Még mindig találunk párban érkező barna varangyokat Hontnál, de már inkább a szaporodóhelyről való elvonulás jellemző

A békavonulás elhúzódó, visszafelé való vonulása még mindig zajlik. Emellett vannak még olyan barna varangy nőstények, amelyek csak most tartanak az ártér felé. Mivel a hímek száma jóval nagyobb, ezért a szaporodóhely felé tartó egyedek között általában párban érkező állatok közúti átkelését regisztráljuk.

Cikk a Délmagyarországban a XII. Csizmazia György Komplex Természetismereti Versenyről

Csongrád megye napilapja 2010. IV. 6-i számában adott hírt a vetélkedőről, amit a Varangy Akciócsoport Egyesület is támogatott. A jövő évi versenyt és hasonló rendezvényeket továbbra is nagy örömmel támogatunk.

Versenyfelhívásunk a szaksajtóba is eljutott!

Segítsük az állatokat az átkelésben! című felhívásunk a pedagógiai szaksajtóban is megjelent. A Tanító című lap 2010. áprilisi számának színes belső borítóján  - Potyó Imre remek vöröshasú unka felvételével - jelent meg az a szöveg, ami honlapunk egy korábbi hírében is szerepelt.

A békamentés több helyen befejeződött az országban, a kétéltűek vonulása viszont - ahogy az elmúlt évtizedekben is - még javában tart Honton, az április 5-i éjjel is ezres nagyságrendben érkeztek az állatok az úthoz

Egyesületünk tagjai a húsvéti ünnepek alatt sem feledkeztek el az úton elpusztuló kétéltűekről. A legerősebb vonulás 5-én volt, a csendes eső és a szélmentes este sok állatot vonulásra késztetett a pettyes gőtétől a barna varangyokig.

A hangunkat olvasóink is hallhatják: nyilatkozat a békamentés hazai helyzetéről a Magyar Rádió Oxigén című műsorának 2010. III. 28-i adásában

A fenti beszélgetés még jónéhány napig meghallgatható. A Magyar Rádió www.hangtár.radio.hu/hangtar/ címén kereshető ki a megfelelő dátum és műsorcím bejelölésével.

Vonuló varangyok, elvonuló "hivatásos" békamentők, további segítség szükséges!

A gyors tavaszi melegedés a szokásos ritmustól eltérő békavándorlást idézett elő az idén, az ország egyes részein az építők már március végén elbontották az ideiglenes terelőkerítéseket. A Hont és Parassapuszta között zajló vonulás azonban nem ért véget, immár az ártérről visszafelé igyekeznének az állatok.

Alkotóverseny az élővilág védelmében: érkeznek az első rajzok, térbeli alkotások

A 7. Kárpát-medencei Természetismereti Verseny első alkotásait megkaptuk, köszönjük. Nagyon tetszett a röszkei Patyik Hanna vándorbottal, batyuval békamentő vödörbe ugró zöld levelibékája, a Szatymazről érkezett, vadátjárót bemutató alkotás és a térben bemutatott, autókkal és állatfigurákkal gazdagon díszített ásotthalmi varangyalagút.

Ideiglenes békamentő műszaki megoldások Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Heves, Komárom-Esztergom, Pest, Zala megyében: sokszínű megoldások, tanulságokkal

Egyesületünk újabb felmérést végzett azzal kapcsolatban, hogy országosan milyen megoldásokat alkalmaznak a  közúti kétéltűpusztulások mérséklésére.

Ásotthalom, Zákányszék, Algyő csapatai kerültek dobogóra a Homokháti Kistérségben rendezett Csizmazia György Természetismereti Versenyen

Amint arról korábban hírt adtunk Egyesületünk részt vett egy regionális kistérségi verseny lebonyolításában.

Tartalom átvétel