Csökkenő faj- és egyedszám egy balaton-felvidéki településen: a hosszú távú adatok cselekvésre késztették a tulajdonost

2010. júniusában megtisztelő felkérésnek tettünk eleget. Egy alapos, nyolc fajra kiterjedő felmérés alapján - részben az élőhely megváltozása miatt - kaptunk jelzést arról, hogy megfogyatkoznak a békák. A helyszínen három békafajt mutattunk ki, de a meglévő tavacskákban jól tenyésztek a pettyes gőték is.

Gratulálunk Misi!

Egyesületünk egyik programvezető tagja, Tóth Mihály kitüntetéssel végezte el a biológus szakot Debrecenben (Sőt, az egyetemi záróünnepségen a sapkáját is úgy dobta a levegőbe, hogy az hozzá kerüljön vissza!), amihez ezúton gratulálunk! Szép volt Misi, várjuk a folytatást, ahhoz is hozzájárul, hogy veszélyeztetett fajok maradjanak fenn a Földön! 

Hangfelmérés Zala megyében

A kétéltűek - hüllők térképezése folyamatos tevékenységünk. Ennek folyamán a nyár elején Zala megyében jártunk, ahol számos adattal lettünk gazdagabbak.

Zöld varangy a medencében: pesti happy end avagy van remény a békás egymás mellett élésre

A zöld varangyok pionír fajként jól együttélnek az emberrel, ezért hazánk legtöbb településén előfordulnak, nincs ez másként Budapesten sem. Májusban egy ezzel kapcsolatos megkeresést kaptunk, ugyanis egy helyi gyerekmedence kedvelt zöld varangy szaporodóhellyé vált (a gyerekek legnagyobb örömére). A család mindkét oldal számára eredményesen oldotta meg a problémát, a b&eac

Terepi továbbképzés Honton a Szent István Egyetem hallgatóinak

A Mezőgazdasági és Környezettudományi Kar felkérésére 2010. májusában szakmai gyakorlatot tartottunk természetvédő szakos gödöllői egyetemistáknak a 2-es főút mentén. A vonalas létesítmények általános természetvédelmi vonatkozásainak ismertetése mellett azt is áttekintettük a fiatal szakemberekkel, hogyan ne épüljenek varangyalagutak a jövőben Magyarországon.

Előadással és poszterekkel szerepeltünk az aradi Vasile Goldis Egyetem szervezésében létrejött mácsai természetvédelmi konferencián

2010. évi szakmai tevékenységünkben több nemzetközi rendezvényen való részvétel is szerepelt. Ezek egyike a "Természetes és antropikus ökológiai rendszerek a Szamos, Körösök, Maros, Tisza medencéjében" címmel, a Román Akadémia védnöksége alatt 2010. május 7-8-án tartott mintegy 300 fős konferencia volt.

Továbbképzés a Budapesti Természetbarát Szövetség túravezetőképzésén

A természetvédelmi tevékenység és a kutatómunka mellett Egyesületünk fontos feladata az ismeretek átadása is. A BTSZ felkérésére különböző kiemelten veszélyeztetett állatcsoportokról (például a kétéltűekről, hüllőkről, tízlábú rákokról) és megóvásukról tartottunk előadást 2010. április 19-én.

Veres Viki vezetésével immár a Virtuális Völgyben is otthonra lelt az Egyesületünk

 Április végén Internetes közvetítésben vettünk részt. A rendezők meghívására a WölgyWebTévé Virtuális Völgy 2010. - Művészetek Völgye 2010.

Jász - Nagykun - Szolnok és Baranya megyei pedagógusok továbbképzése: ez egyben a kétéltűek védelmének is fontos záloga

A Varangy Akciócsoport Egyesület tagjai különböző oktatási tevékenységeket végeznek. Ennek része a rendszeres szakmai továbbképzés, hiszen a szakemberekkel, pedagógus kollégákkal kialakított kapcsolat több szempontból is lényeges része a tevékenységünknek.

RTL Klub Reggeli - békamentéssel

Az elmúlt 24 év munkájának köszönhetően a békamentés a hazai közbeszédnek is része lett, alig van, aki ne hallott volna erről a tevékenységről, amit mi kezdtünk el Magyarországon. Az idei év több szempontból is az összegzés éve, ezért is fogadtuk el örömmel az RTL Klub felkérését.

Tartalom átvétel

Belépés

Utolsó kép

Dr. Puky Miklós

Ismertetők

Galéria

Véletlenkép

Zöld gyík - 2014. augusztus - Kovács Zoltán

Online felhasználók

Jelenleg 2 felhasználó és 9 vendég van a webhelyen.

Aktív felhasználók

  • RidgeMn
  • Brantet

Tartalom megosztás

Tartalom átvétel