Örömteli döntő Borsod-Abaúj-Zemplén megyei győzelemmel, Csongrád és Heves megyei helyezettekkel Gödöllőn, ahol a Múzeumok Éjszakája is része lett a VI. Kárpát-medencei Természetismereti Verseny és Találkozó programjának

A VI. Kárpát-medencei Természetismereti Verseny és Találkozó döntője 2009. június 19. és 21. között zajlott Gödöllőn. A verseny érdekessége, hogy azon 1-1 korábbi versenyen szerepelt tag is erősítette a csapatokat. Mindenkinek nagyon örültünk, külön érdekesség volt hallgatni, milyen hatással voltak a korábbi versenyek a gyerekek életére. Békaképekkel borított falak, szakirányú továbbtanulás, 6-8 év után is élő emlékek sorakoztak előttünk, jó volt a munkánk, lelkesedésünk legfontosabb, hosszú távú eredményeivel szembesülni. Azért talán azt sem árt megírnunk, a versenyt az abaújszántói Kincskeresők nyerték a mórahalmi Kornistárnics és a tarnaőrsi Zöld törpök előtt. Seményi Tímea egészen kiváló kiselőadással kápráztatott el bennünket, a tanári életműdíjat pedig csóri (Fejér megye) Kissné Sperg Valériának adományoztunk, mert valamennyi versenyünk döntőjébe bejutottak az Általa felkészített csapatok.